BODRÉMKA

 Menü

 Bejelentkezés
Felhasználónév

Jelszó


 Keresés

Összetett keresés

EMLÉKPARK

A Bodrogközben felépült régészeti park egy honfoglalás kori település és egy teljesen feltárt X. századi magyar temető rekonstrukciója.


A honfoglalás kori települést Kisrozvágy község határában építettük fel. A természetes környezetben - 15 hektáron - álló falu az első régészeti park, ahol a látogató megismerheti, hogyan éltek (élhettek) eleink a IX-X. században.



jurtasátrakat és az épített házakat egykori lakóik életkörülményeinek megfelelően rendeztük be. A veremházban (1) a földműves, a földbe épített faházban (3) a nyerges, a kőalapú faházban (4) a kovács, a paticsházban (2) a fazekas műhelye működik. A jurtákban (5) a nemezes, a bőrös, az íjkészítő, a textilszövő és az ötvös dolgozik.


A "falu" szélén a pásztorok jurtái állnak, mellettük a réten, a nádas szélében, a karámokban és a szárnyékok (10) védelmében a ridegen tartott őshonos állatok legelésznek. A szálláshelyek központi "épülete" a nemzetségfő díszes, gazdagon berendezett jurtája. A szomszédos halmon áll a sztyeppe oltára (13), mögötte a sámán hajléka (12), az áldozó helyen ősi hitünk jelképei.


A falu folyamatosan éli életét, aminek a látogatók szemtanúi, sőt cselekvő részesei lehetnek. Az öltözetükben is korhű lakók a kísérleti régészet módszereit alkalmazva bemutatják a természettel egykor teljes harmóniában élő magyarság mindennapjait, tárgyi és szellemi kultúráját.


Karos község határában, Eperjesszög II. temetőhalmán a feltárt 73 sírhely megjelölésével elkészült a honfoglalók egyik leggazdagabb sírmellékletű temetőjének rekonstrukciója. A sírjelek és a halmon álló obeliszk az itt nyugvó honteremtők számára méltó környezetet biztosítanak és egyben minden magyar embernek lehetőséget arra, hogy leróhassa kegyeletét eleink sírjánál.


Az ősi kultúránkat bemutató kultúrtörténeti emlékparkban bizonyságát adjuk annak, hogy ragaszkodunk gyökereinkhez.


CSOPORTOKNAK ELŐZETES IDŐPONTEGYEZTETÉSSEL SZAKMAI VEZETÉST BIZTOSÍTUNK.


LÁTOGATHATÓK:



  • KÉZMŰVES FOGLALKOZÁSOK


    • fazekas

    • nemezes

    • bőrös

    • fafaragó
    • szakmákban

  • LOVAS CSILLAGTÚRÁK

  • TEREPLOVAGLÁS

  • LOVAGLÁSOKTATÁS

  • LOVAS HARCI BEMUTATÓK

  • ÁLLANDÓ ÉS IDŐSZAKOS KIÁLLÍTÁSOK AZ ALKOTÓHÁZBAN


A PROGRAMOKRÓL RÉSZLETES TÁJÉKOZTATÁST KÉRHETNEK A KÖVETKEZŐ CÍMEN:
Bodrogközi Régi Magyar Kultúra Közhasznú Alapítvány
3965 Kisrozvágy Petőfi u. 55.
Az alábbi telefonszámon:
Petraskó Tamás, a kuratórium elnöke:
mobil: 20-54-74-558
e-mail: bodremka@bodremka.hu vagy tpetrasko@freemail.hu








© BODROGKÖZI RÉGI MAGYAR KULTÚRA KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY . Minden jog fenntartva.

Közreadva: 2006-06-30 (8957 olvasás)

[ Vissza ]

 
©2006 BODROGKÖZI RÉGI MAGYAR KULTÚRA KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY
3965 Kisrozvágy, Petőfi u. 55.
Kapcsolat: Petraskó Tamás, 20/54-74-558; tpetrasko7@gmail.com

Hosted by Netkey Group