a Bodrogközben kialakítandó honfoglalás és államalapítás kori emlékhelyekről

Az 1986-90 között folytatott régészeti ásatások során Karos község határában került elő a Kárpát-medence jelenleg leggazdagabb három honfoglalás kori temetője.

Az ott eltemetettek egy része még a Kárpátoktól keletre eső szállásokon született, részese volt a honfoglalás nagy művének, s a 10. század sorsfordító eseményeinek is.

Az ott eltemetettek között volt egy rendkívül gazdag férfi sír is. A benne nyugvó előkelő minden bizonnyal a 10. század első felében uralkodó magyar nagyfejedelmek belső embere, katonai kíséretének egyik vezetője, s a mellette talált pénzek tanúsága szerint kalandozó hadjáratok egyik irányítója lehetett. Mellette temették el családtagjait, kísérő harcosait és a szállásán élt házi szolgákat is.

A leletek - s a környék más hasonló temetői - arról tanúskodnak, hogy a környéken, a Felső-Tisza-vidéken helyezkedett el a 10. század első felében a magyar nagyfejedelmek hatalmi központja. Onnan került át a központ az augsburgi csata utáni időszakban Esztergom, Székesfehérvár körzetébe.

A fent elmondottak indokolják egy emlékhely kialakítását a három egymás mellett fekvő temető egyikének a helyén. Ez az emlékhely alkalmat adhatna az odalátogatóknak arra, hogy felidézzék történelmünk sorsfordító, legdicsőbb időszakának emlékét. Már csak azért is szükség lenne egy emlékhely kialakítására, mert jelenleg - az erősen vitatható hitelességű forrásokon alapuló pusztaszeri emlékpark kivételével - nincs olyan hely, ahol a mai kor embere tiszteleghetne a honfoglaló magyarok tettei előtt.

Pusztaszer - amelynek kétségtelenül helye és szerepe van a megemlékezések sorában - inkább a nemzeti romantika történelem-szemléletének a terméke. A karosi temetők helyén viszont vitathatatlanul hiteles környezetben és helyszínen valósíthatnánk meg egy emlékparkot, azon a dombon, amely egykor a honfoglaló magyarok vezetőinek csontjait rejtette.

A tervezett emlékparknak kialakításában, megjelenésében is méltónak kell lennie ahhoz a szerephez, amelynek betöltésére hivatott. Mentesnek kell lennie minden hivalkodástól és nem oda illő elemtől, de ugyanakkor méltóságteljes módon kell felidéznie az ott elhantolt őseink emlékét. Terveink szerint a temetőt rejtő dombot parkosítanánk, gyepesítenénk. A sírok helyét visszamérve, sírhantokkal kell jelölni a 73 temetkezést. A sírhantokra fákat (nyírfákat, vagy más őshonos fafajtákat) kell ültetni, az egyes fontosabb leleteket tartalmazó temetkezéseket táblával megjelölni. E táblák szöveges információi, ill. vésett ábrái tájékoztatják majd a látogatókat az adott lelet, vagy más temetkezés jelentőségéről, történeti érdekességeiről. Emlékoszloppal, obeliszkkel külön csupán a vezéri sírt jelölnénk meg. Hasonló megoldást az ausztriai Hallstatt városka világhírű koravaskori temetőjének bemutatása során alkalmaztak, amely immár évtizedek óta az odalátogató turisták tízezrei számára nyújt feledhetetlen élményt. Szándékaink szerint a karosi emlékparknak is hasonló, de nemzeti történelmünk szempontjából még annál is fontosabb szerepet kellene betöltenie.

A karosi honfoglalás kori temető helyén kialakítandó emlékparkhoz kapcsolódva Karcsa és Pácin községek közötti határrészen, a Sérhomok dűlőben egy, a 10-11. századi mindennapi életet bemutató falut, régészeti skanzent kívánunk létesíteni. A hely kiválasztásánál többféle szempontot vettünk figyelembe: a karosi honfoglalás kori temető feltárása kapcsán régészeti terepbejárással - a mezőgazdasági művelés során a felszínre került leletek vizsgálatával - majd pedig szondázó ásatásokkal igyekeztünk meghatározni a temetőben nyugvók lakhelyét. Kutatásaink azt bizonyítják, hogy a Sérhomok dűlőben a 10-11. században egy nagy kiterjedésű falu állt.

Tudományos szempontból tehát a terület ideális, hiszen az egykor itt állt falu helyén építhetnénk fel annak mását. Jelentőségét tovább fokozza, hogy mivel a terület beépítetlen, szabadon kutatható. Így az itteni 10-11. századi falu feltárása jó alapanyagot szolgáltatna a régészeti skanzen építéséhez, az ásatásokon való részvétel pedig részét képezné a már működő skanzen programjainak. De ideális a hely természetföldrajzi szempontból is, a csaknem érintetlen táj még a laikus szemlélő számára is érzékelhetővé teszi őseink környezetét.

Természetesen nem lényegtelenek az idegenforgalmi szempontok sem, a terület jól megközelíthető helyen, országút közelében, nagyjából félúton fekszik a gyönyörű karcsai románkori templom és a pácini reneszánsz kastély között, és nincs messze sem a karosi emlékhelytől, sem a Nagyrozvágy határában kialakítandó lovas centrumtól. Az idelátogató tetszése szerint folytathatja időutazását akár a lovas programokkal, akár a pácini átkelőhely igénybevételével a Bodrogköz ma Szlovákiába eső részén a műemlékek megtekintésével, akár a cigándi híd segítségével Szabolcs és Bereg megye, egy szépséges zempléni átkeléssel pedig az ottani nagy múltú területeinek bebarangolásával.

A régészeti skanzen, a 10-11. századi falu felépítésénél arra kell törekednünk, hogy a korabeli élet teljességét mutassa. Ezért nemcsak a régészeti ásatásokon leggyakrabban feltárt, a kora középkori Európában általánosan elterjedt földbeásott házakat, hanem az írásos forrásokból, néprajzi analógiákból ismert jurtákat, boronaházakat és kőalapú faházakat is szeretnénk megépíteni itt. Nem maradhatnak el a korabeli faluképhez szervesen hozzátartozó, sütésre, főzésre, gyümölcsaszalásra használt úgynevezett külső kemencék sem, amelyeket leginkább talán a mai nyári konyhákhoz hasonlíthatnánk. De helyet kell hogy kapjanak, a füstölők, gabonás, és más élelmiszerek tárolására használt vermek csakúgy, mint a különféle műhelyek, az állatok védelmére és együtt tartására szolgáló szárnyékok, karámok, valamint az egyes házakat elválasztó, kerítésként használt árkok is. Az így kialakított falukép tehát minden részletében hiteles, egészében azonban szükségképpen rekonstruált lesz.

A megépítendő falunktól látótávolságra elhelyezkedő karcsai templom lehetővé teszi, hogy az ideérkezőt tökéletes Árpád-kori falusi hangulat fogadja, az apró házak között nyüzsgő élet és a közöttük , de egyben kissé felettük is elhelyezkedő templom képe. Jelenlegi tudásunk szerint a kora-Árpád-kori falvak nagy területen helyezkedtek el, bennük a házak egymástól távol, szétszórtan álltak. Leggyakoribb a 20-25 családot magába foglaló falu lehetett. Ezért úgy tervezzük, hogy falunkban 20 lakóépületet építünk fel a hozzájuk tartozó objektumokkal együtt. Bár a skanzen felépítését fokozatosan képzeljük el, fontosnak tartjuk, hogy az első része minél hamarabb megvalósuljon, s a nyitás pillanatától kezdve legyenek benne teljesen kész épületek, valamint megfelelő programok. Az elkészült objektumokat korhű berendezéssel kívánjuk felszerelni, amelyek a korabeliekhez hasonló anyagokból és technikákkal készülnek.

Tisztában vagyunk vele, hogy a multimédiához szokott mai embert nem könnyű elszórakoztatni. Ezért falunkat élővé szeretnénk tenni. Az egykori életet nem egyszerűen vitrinbe zárva akarjuk bemutatni, hanem lehetővé téve, hogy a vállalkozó szelleműek éljék is azt. A felépített házaknak tehát lakhatóaknak kell lenniük, amelyekben korabeli ruhákban, korabeli eszközökkel és technikákkal készíthetnék maguknak az emberek az ételeiket, használati eszközeiket, fegyvereket stb. A házak körül ott kell hogy legyenek a korszak embere által ismertekhez leginkább hasonló állatok és növények is, amelyek gondozásában, tenyésztésében és termesztésében ugyancsak részt vehetnek a falu lakói. Az általunk tervezetthez hasonló, Észak-Európában igen jól működő viking falvak egyértelműen azt bizonyítják, jelentős számú érdeklődőt vonzanak az efféle létesítmények. Rávilágít arra is, hogy a természettől elidegenedett, összkomforthoz szokott, gyakran luxus körülmények között élő mai embernek mennyire szüksége van a múltját megismertető, sokkoló élményekre.

Budapest, 1999. január 30.

© BODROGKÖZI RÉGI MAGYAR KULTÚRA KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY . Minden jog fenntartva.

Közreadva: 2006-06-30 (4118 olvasás)